A műanyaggyártókat is érinti az autóipar válsága
Megérzi a válságot a magyar műanyagipar, amely tízéves lendületes bővülés után már tavaly zsugorodásnak indult. Ez évben az iparági szakértők további, ágazatonként akár 25-30 százalékos mértékű visszaesést sem tartanak kizártnak.
Az iparági trendforduló 2008 utolsó negyedében kezdődött, ekkor a gazdasági válság következtében előállt általános fogyasztáscsökkenés hatására mind a műanyag alapanyagok gyártásában, mind a műanyag-feldolgozásban mennyiségi csökkenés indult el.
„A krízis elmélyülése eltérő mértékben érintette a teljes vegyipar 17 százalékát képviselő műanyagtermék-gyártókat, attól függően, hogy az adott cég autó- vagy építőipari beszállító, vagy éppen csomagolóanyag-gyártással foglalkozik” – mondta Ollár Péter, a Magyar Műanyaggyártók Szövetségének szaktitkára.
A műanyagipart általában négy fő szegmensre szokták bontani: a műszaki műanyagok (autóipari alkatrészek, háztartási gépek összetevői), az építőipari műanyagok (csövek, szigetelések, burkolóanyagok, nyílászárók), az agráreszközök, valamint a csomagolóanyagok területére.
Az egyes ágazatok közül a legrosszabb helyzetben a műanyagipar öt százalékát kitevő autóipari beszállítás van, esetükben a szakértők 30 százalékos visszaesést sem tartanak kizártnak ez év egészét nézve. Szintén jelentős, 25 százalék körüli lehet a zsugorodás az iparág körülbelül ötödét képviselő építőipari ágazatban.
A műanyagosok tíz százalékát kitevő elektronikai beszállítók szintén jelentős forgalomcsökkenéssel szembesülhetnek az idén.
A szakemberek szerint a műanyagtermelésnek a leginkább válságálló szegmense a csomagolóipar – ez a teljes termelés 35 százalékát teszi ki –, ám ezen belül is jelentős eltérések mutatkoznak attól függően, hogy az üzemek pontosan minek és kinek készítenek csomagolóanyagot.
Akik ugyanis a műtrágyagyártóknak vagy az építőiparnak szállítanak – akár belföldre, akár exportra –, azok csökkenő forgalomról számolnak be, az ágazat nagy részét adó élelmiszer-csomagolás esetében azonban nem estek vissza a megrendelések.
„Mi főképpen az FMCG-termékek számára gyártunk csomagolást, a tejfölből, margarinból, joghurtból pedig válság idején is fogy, hiszen ezek majdhogynem alapvető élelmiszernek számítanak. Ennek megfelelően bízunk benne, hogy az idén is sikeres évet zárunk, és jelentősen tudjuk növelni az EBITDA-nkat” – mondta Szabó Balázs, a három magyar és három külföldi gyártóegységgel rendelkező PannUnion Nyrt. vezérigazgatója.
Forrás: vg.hu
Vissza az Autóipari Tanácsadó Klaszter főoldalra.







