Autóipari helyzetkép válságév után
Az autógyárak térképe 2010-re alaposan átrendeződött a tavalyi meglehetősen turbulens év után. Végül a Volkswagen nyelte le a Porschét, majd bevásárolt a Suzukiba, az Opel mégsem szakadt ki a GM-ből, a FIAT pedig megpróbálja szanálni a Chryslert…
2009 az autóiparban is “gazdasági háborúkat” hozott magával, és számtalan várt vagy váratlan fordulatot. A tavalyi év magyar szempontból talán legfontosabb sztorija az Opel sorsát érintette. Sorsdöntő kérdés volt, hogy csődbe megy a General Motors-szal együtt, megússzák közösen vagy a német leány leválik, de akkor ki veheti meg?
A GM csak legvégső esetben értékesítette volna az 1929-ben megszerzett Opelt. A Kínában Buick néven nagyon sikeres autókban is vannak rendesen Opel-gének, a Brazíliában jól teljesítő Chevrolet-modelleknek sem véletlenül Corsa, Astra, Vectra vagy Zafira a neve.
A német részleg fejlesztői nélkül pont a jövőt jelentő kis és közepes méretű autók között érte volna a legfájóbb veszteség a céget, a Chevy Volt akkumulátorait töltő kis benzines motor sem egy amerikai V8 lesz.
Mégis úgy tűnt, hogy kénytelenek megválni az Opeltől és eladni a márkát a választásokra készülő német kormány által favorizált konzorciumnak, benne az orosz tőkére hagyatkozó Magnával.
Ám az amerikai kormány által állami tulajdonba vett, ezzel megmentett General Motors lélegzethez jutott, és új vezetőjével, Ed Whitacre-rel lepattintotta a frigyet biztosnak érző kérőt. Whitacre, bár az autóiparon kívülről érkezett, mégis tudta, hogy az Opel nélkül a GM elveszíti globális pozícióit, aligha van jövője. Az állami tőkeinjekciók révén a cég kibírta az Opel vételára nélkül és sikerült megtartani a német leányvállalatot, erősen frusztrálva ezzel a német nagypolitikát, benne Angela Merkelt.
Mindeközben a régi konkurens, a Volkswagen is saját jövőjével volt elfoglalva, csak összehasonlíthatatlanul stabilabb anyagi helyzetben vívta háborúját a Porschével. A tét az volt, hogy a kis sportautómárka képes lesz-e annyi hitelt szerezni gazdasági válság idején, ami a VW lenyeléséhez kell, vagy kénytelen betagozódni 10. márkaként a konszernbe.
Az utóbbi történt, de a küzdelem annyira lekötötte a Volkswagent irányító Ferdinand Piëch és Martin Winterkorn erejét, hogy egy stratégiailag pompás üzletet csak hónapokkal később tudtak nyélbe ütni a Suzukival.
Forrás: vezess.hu
Vissza az Autóipari Tanácsadó Klaszter főoldalra.







