Magyar autó nyerte el az ADAC Sárga Angyal díját
Az ADAC német autóklub 2010-es Sárga Angyal-díját minőség kategóriában egy Esztergomban gyártott autó nyerte el: a Subaru Justy, mely valójában egy új embléma mögé bújtatott Suzuki Ignis.
A minőség terén az ADAC német autóklub idén januárban nyilvánosságra hozott rangsorát a Subaru Justy vezeti. Ez a Justy azonban nem más, mint egy Suzuki Ignis, mindkét típus Esztergomban készült. A Subaru nem vesződött saját autó kifejlesztésével a kiskategóriában, a Justy utóbbi három generációja emblémacsere eredménye.
A jelenlegi a Daihatsu Sirion testvérmodellje, mert a Daihatsu teljes egészében, a Subaru részben a Toyotához tartozik. Az előző generáció az Ignisből, a még korábbi a 2004-ig gyártott 4×4-es Swiftből született.
Az ADAC minőségi díját csak olyan autó nyerheti el, amelyet legalább három évig nagyobb módosítások nélkül gyártottak folyamatosan, a minőségi felmérésben a számottevő darabszámban eladott, 1-6 év közötti autók vesznek részt. A Justy több mint 150 autó között lett első, megelőzve a tavalyi győztes BMW X3-at és az elmúlt évben második Mercedes-Benz CLK-t.
A Sárga Angyal-díjak müncheni átadásán jelen volt Horst Höhler német államfő is, aki felszólította a hazai autómárkákat, hogy környezetbarát autókat gyártsanak. “Európában szinte telített a hétköznapi autók piaca. A környezetet kevésbé szennyező modelleké nem az” – nyilatkozta a köztársasági elnök.
A Sárga Angyal-díjat (Gelber Engel) az ADAC évente ítéli oda, több kategóriában. A német autóklub ne csak a minőséget díjazza, de személyeket, márkákat, újításokat és környezetvédelmi fejlesztéseket is. Negyedmillió szavazat alapján idén a Mercedes-Benz E-osztályt ismerték el a németek kedvenc autójaként a VW Polo és a BMW X1 előtt.
Márkaként az Audi immár harmadszor győzött, innováció kategóriában a Bosch nyert a motorkerékpárokra tervezett blokkolásgátlóval. A személyek között Wolfgang Reitzle, a Linde gázipari cég Jávor-bajuszos elnöke a 2010-es kitüntetett, aki korábban a BMW-nél dolgozott, majd a Ford prémiummárkáit tömörítő Premier Automotive Group elnöke volt.
Az ADAC Sárga Angyal minőségi díját az utóbbi hat évben az alábbi modellek nyerték el:
2010: Subaru Justy
2009: BMW X3
2008: BMW X3
2007: Mazda Premacy
2006: Toyota Yaris
2005: Toyota Avensis
Forrás: vezess.hu
Vissza az Autóipari Tanácsadó Klaszter főoldalra.






