Nem érzik a válságot: a kínai autópiac dübörög!

Az autóeladás januárban az egy évvel korábbihoz képest 84 százalékkal nőtt Kínában, ahogy azt a kínai autógyártók (CAAM) szövetsége vasárnap hírül adta.

Kínában 2010 januárban 1,2 millió új autó talált gazdára, amiben nem kevés szerepe van annak, hogy a kormány adócsökkentésekkel élénkíti a gyártást és az eladást.
A kínai kereskedelmi minisztérium várakozása szerint az idén 15 millió autót adnak el az országban, ami több mint 10 százalékos bővülés 2009-hez képest.

Az intézet várakozása szerint a folyó negyedévben a GDP 11 százalékkal nő, majd az év hátralevő részében a bővülés valamivel mérsékeltebb lesz.
Kína GDP-je tavaly 8,7 százalékkal bővült, de 2009 utolsó három hónapjában már kétszámjegyű, 10,7 százalékos emelkedést jegyeztek fel, ami két éve a legnagyobb ütem volt.
A kínai tudományos akadémia mellett működő gazdaság-előrejelző intézet előrejelzése szerint az idén a fogyasztói árindex várhatón 3 százalék feletti lesz a tavalyi 0,7 százalékos defláció után.

Forrás: mfor.hu

Vissza az Autóipari Tanácsadó Klaszter főoldalra.

Hasonló cikkek

0 Válasz: “Nem érzik a válságot: a kínai autópiac dübörög!”


  • Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!