M – Z
A Pályázati Felhívásban, Projekt Adatlapban, illetve Pályázati Útmutatóban található fogalmak definíciója.
M
Megkezdett beruházás: a támogatást a pályázat benyújtását megelőzően megkezdett beruházásra nem lehet igényelni. A beruházás megkezdése időpontjának (megkezdett beruházás) a kivitelezői szerződéskötés vagy a megrendelés időpontját kell tekinteni.
Megtérülési idő: az idő, amely alatt a befektetett tőke adott kalkulatív kamatláb mellett éppen megtérül. Értéke iterációval vagy a vállalkozás adózott jövedelem idősorának szakaszosan halmozott jelenlegi értékeiből határozható meg: a megtérülés időszakában (t) a halmozott NPV értéke pozitívra vált.
Megőrzött munkahelyek száma: olyan munkahelyek, amelyek a pályázat beadása pillanatában léteznek, de a projekt, ill. a támogatás nélkül 1 éven belül megszűnnének. (Csak a teljes munkaidőben foglalkoztatottakat kell figyelembe venni.)
Melléklet: a pályázatban rögzített, egyes tényt (tényeket) alátámasztó, és így a pályázat elbírálását megalapozó dokumentum.
Monitoring: a támogatott projektek tervszerű előrehaladásának, illetve eredményességének – mindenre kiterjedő és rendszeres – megfigyelése és értékelése; a monitoring kiterjed annak vizsgálatára is, hogy a projekt megvalósítása megfelelt-e azoknak a célkitűzéseknek, amelyek a támogatás elnyerését lehetővé tették.
Mutató: lásd indikátor.
N
Naptári év: naptári év(ek) alatt a folyó évet megelőző, vagy azt követő január 1-jétől december 31-ig tartó időszako(ka)t értjük.
Nettó jövedelem jelenlegi értéke – NPV: A nettó jövedelem jelenlegi értéke azt jelenti, hogy mennyi a vizsgált beruházás tervezett időszak alatti jövedelmeinek a beruházás (legelső) időpontjára diszkontált összege, ha kivonjuk belőle a jelenértékben számolt beruházás(ok) értékét. A mutató pozitív értéke azt fejezi ki, hogy a tervezett időszak alatt a beruházás a befektetés összes költségén túl jövedelmet is termel.
O
Output indikátor: a kedvezményezettek tevékenységének, a projekt közvetlen végterméke. (Például: a szélessávú hálózatba kapcsolt települések száma; vagy azoknak a háztartásoknak a száma, amelyek – további alapinfrastruktúra fejlesztése nélkül – hozzáférhetnek a szélessávú szolgáltatásokhoz.)
Önrész: a projekt elszámolható összköltségének és az igényelt támogatás összegének különbözete.
P
Pályázat: a pályázó által benyújtott dokumentumok összessége (Projekt Adatlap, valamint mellékletek) amelyek alapját képezik a pályázó, illetve a projekt bírálatának.
Pályázat benyújtásának időpontja: a pályázatot tartalmazó boríték, csomag postán történő feladásának napja (postai bélyegző lenyomatában szereplő dátum), ill. személyes benyújtás esetén az átvételi bizonylaton szereplő dátum.
Pályázati dosszié: a GVOP IH által megalkotott, a pályázat benyújtására szolgáló azon teljes dokumentáció, amely tartalmazza a Projekt Adatlapot és az Útmutatót.
Pályázati felhívás: e dokumentumban kerül közzétételre a GVOP IH által meghatározott pályázati konstrukció.
Projekt Adatlap: e dokumentum tartalmazza a pályázó, valamint a projekt adatait, valamint a projekt egyes részeinek vagy egészének bemutatását. A dokumentum kitöltése a pályázó feladata.
Per- és igénymentesség: a pályázati útmutatóban az ingatlan jelzálogjog nyújtásához szükséges per- és igénymentes ingatlan fogalma alatt érteni kell az alábbiakat:
Permentesség: nincs folyamatban az ingatlannal, az ingatlanra vonatkozó joggal kapcsolatos per – így különösen törlési és kiigazítási; az ingatlan tulajdonjogát érintő; a jelzáloggal biztosított, illetőleg önálló zálogjogba foglalt követelés érvényesítése iránti perek; valamint a bejegyzéssel vagy az alapjául szolgáló okirattal kapcsolatban elkövetett bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás –, erről a pályázó, az ingatlan tulajdonosai nem bírnak tudomással, illetve a perindítás ténye az ingatlan tulajdoni lapjára nincs feljegyezve (perfeljegyzés).
PKI (Public Key Infrastructure – Nyilvános Kulcsú Infrastruktúra): az alkalmazások, szolgáltatások, kommunikációs eszközök, szabályzatok, eljárások nyílt rendszereken keresztüli biztonságos kommunikációt lehetővé tevő összessége. Segítségével többek között megvalósítható az elektronikus aláírás, amely az e-Business megoldások egyik biztonsági alappillére.
Porter-elemzés: a vállalat versenyhelyzetének elemzése öt legfontosabb tényező szerint:
1. új versenytársak,
2. már létező versenytársak,
3. helyettesítő termékek,
4. vevők alkupozíciója
5. szállítók alkupozíciója
Csak akkor alkalmazható, ha kielégítő információkkal rendelkezünk mind az öt tényezőről.
Program: tágabb ágazati, vagy térségi fejlesztési célrendszert megvalósító fejlesztési terv, mely több egymással összefüggő projekt útján, egységes, koordinált szervezeti rendszerben, az érintettek együttműködése alapján valósul meg.
Projekt: a pályázó által a pályázatban bemutatott, tartalmilag és formailag részletesen kidolgozott, megfelelő pénzügyi háttérrel és végrehajtási ütemezéssel rendelkező fejlesztési elképzelés, amelynek megvalósítása érdekében a pályázó támogatást igényel.
S
Saját forrás: az önrészen belül a pályázónak legalább a projekt elszámolható összköltségének 25 %-át kitevő saját forrással kell rendelkeznie, amelybe az államháztartás alrendszereiből nyújtott támogatás nem számítható bele.
Stakeholder (a projekt szempontjából): minden olyan személy vagy embercsoport, aki érdekelt a projektben, akire a pályázat keretén belül megvalósítandó projekt kihatással van, aki befolyásolhatja a projekt megvalósítását.
SWOT-elemzés: A helyzetértékelés megállapításai alapján kijelöli a lehetséges fejlesztési területeket, feltárja a hiányosságokat, megalapozza a követendő stratégiát és jelzi annak korlátait. A következő elemekből áll: Erősségek, Gyengeségek, Lehetőségek, Veszélyek
Számla: a számviteli törvény előírásai szerint.
Számszerűsíthető mutató: lásd indikátor.
Szolgáltatás: a pályázó által más vállalkozások/természetes személyek részére végzett fizikai (anyagi), és/vagy szellemi tevékenység, amelyet előre meghatározott módon, célból, időpontban és helyszínen végez
T
Támogatási intenzitás: a 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet 1. § 24. pontja szerint a támogatástartalom és az elszámolható költségek jelenértékének hányadosa, százalékos formában kifejezve.
Támogatástartalom: a támogatás eredményeképpen a kedvezményezett számára nettó bevételként, költségcsökkenésként vagy adózott eredmény növekményeként megjelenő összeg jelenértéke.
Többlet létszám: a pályázat beadását megelőző bázis évre vonatkozó, a KSH-nak küldött létszámjelentésben rögzített teljes munkaidőben foglalkoztatott létszámhoz képest a fejlesztés eredményeként létrejövő létszám.
U
Üzleti intelligencia rendszer (BI): olyan informatikai rendszer, amely képes különálló területekről, rendszerekből, adatforrásokból származó adatokat összekapcsolni, a közöttük lévő kapcsolatokat feltárni, elemezni. A BI rendszer forrásai mind vállalaton belüli, mind vállalaton kívüli többnyire strukturált forrásból (rendszerekből) származó adatok lehetnek.
V
Vállalkozás: a gazdasági tevékenységet folytató jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság és az egyéni vállalkozás.
Vezetői döntéstámogató rendszer (DSS): modellező szoftverek, amelyek képesek elemezni és/vagy szimulálni a vizsgált terület működését. A döntéshozatal folyamán használható számítógépes rendszerek neve, amelyek a strukturált és kevésbé strukturált feladatok megoldásához is segítséget nyújtanak a beépített döntési szabályok és modellek felhasználásával. E szabályokat és modelleket a felhasználó is módosíthatja vagy bővítheti.
Végelszámolás: olyan eljárás, amelynek során a nem fizetésképtelen gazdálkodó szervezet – a jogutód nélküli megszűnését elhatározva – a hitelezőit kielégíti.









